A daganatos betegségek ellátása a kivizsgálástól a különféle kezeléseken át az utánkövetésig tartó, komplex és hosszú folyamat. A Magyarországon kiépült onkológiai ellátórendszer megfelelő szakmai és infrastrukturális hátteret biztosít a daganatos betegek komprehenzív ellátására – tudtuk meg Prof. Dr. Polgár Csaba egyetemi tanártól, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójától, aki az utóbbi évtizedek fejlődéséről is beszámolt.

Ön huszonöt éve dolgozik az Országos Onkológiai Intézetben, amelynek irányítását 2018. május 18-án vette át Dr. Kásler Miklós professzortól. Így részese lehetett annak a nagy ívű fejlődésnek, amely az utóbbi negyedszázad során végbement az onkológiában. Ennek mely mérföldköveit emelné ki?

Dr. Kásler Miklós professzor úr 1992-ben lett intézetünk főigazgatója. Rá egy évre érkeztem az intézménybe és jártam végig a „szamárlétrát”, mint segédorvos, alorvos, adjunktus, részlegvezető, osztályvezető, oktatási igazgató, főigazgató-helyettes, majd főigazgató. Így az elmúlt huszonöt év – a teljes szakmai életem – egybeesik Dr. Kásler Miklós professzor úr intézetvezetői pályájával. Az Országos Onkológiai Intézet korábban, Dr. Eckhardt Sándor professzor irányítása alatt is vezető egészségügyi intézmény volt, de mind infrastruktúrájában, mind szervezettségében, illetve az országos onkológiai hálózat kiépítésében Dr. Kásler Miklós professzor úr személyével indult meg egy nagyon komoly, folyamatos, nemzetközi irányelveken alapuló fejlesztés. Kezdődött ez azzal, hogy 1993-ban megszületett a Nemzeti Rákkontroll Program, amely az Egészségügyi Világszervezet irányelveinek egyik alapmunkája volt. A dokumentum az egész ország onkológiai ellátásával foglalkozik, mind szervezetében, mind tevékenységében, mind a betegutak és a képzések vonatkozásában. A Nemzeti Rákkontroll Program később több ízben megújításra került. Utoljára éppen a közelmúltban, Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere felkérésére készítettük el a frissítését, mely részét képezi annak a készülő nép­egészségügyi programnak, amely az onkológia mellett négy további szakterület – a szív- és érrendszeri megbetegedések, a mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentálhigiénés betegségek – fejlesztését foglalja magában.

Milyen fejlesztéseket élt meg az Országos Onkológiai Intézet az elmúlt években?

Az utóbbi huszonöt évben, és főleg annak második felében rendkívüli infrastruktúrafejlesztésnek lehettünk tanúi az intézetben. Hat éve fejeztük be európai uniós forrásból a sebészeti tömb nagy volumenű fejlesztését, ami teljesen új alapokra – a legmodernebb feltételek közé – helyezte az összes sebészeti szakmát. Folyamatosan cseréltük le a CT és MR készülékeinket, illetve a képalkotó gépparkunkat további új berendezésekkel is bővítettük. Tavaly fejeztük be a sugárterápia fejlesztését: egyszerre három gépet cseréltünk le, valamint egy új, high-tech színvonalat képviselő ún. kiberkést, Cyberknife-ot telepítettünk. A folyamatban lévő fejlesztések közül a legaktuálisabb a mellkas-sebészeti centrum idei évben megkezdődő bővítése a tüdőtranszplantációs program kiterjesztéseként. A projekt során revitalizálni fogjuk a régi ún. panelműtőket, és három műtőt magában foglaló, hibridműtővel is rendelkező önálló mellkasi központot fogunk létrehozni. Ez lehetőséget ad egyrészt a tüdőtranszplantációs program további fejlesztéséhez, másrészt természetesen a mellkasi daganatsebészet XXI. századi feltételek közötti továbbviteléhez. Emellett még egy nagy volumenű fejlesztést tervezünk: az Egészséges Budapest Program keretében egy ötszintes épületet tervezünk az intézet területén, annak Gyógyfű utcai sarkában. Itt egynapos diagnosztikai központ fog kiépülni, ahol a képalkotók, a laborvizsgálatok és a sebészi és molekuláris patológia, illetve az onko­genomikai diagnosztika egy helyen, a legmodernebb feltételek között működhetnek, lehetővé téve, hogy a diagnózishoz szükséges összes vizsgálatot egy napon belül el tudjuk itt végezni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a beteg egy napon belül patológiai és molekuláris patológiai leletet fog kapni, de azt igen, hogy az összes olyan tevékenység, amely szükséges a diagnózis felállításához, gyorsított, egy-két napos vizsgálati soron és egy helyen elvégezhető lesz. Ennek különös jelentősége van annak fényében, hogy a gyanútól a diagnózisig eltelt idő jelentősen lerövidül. A tervek szerint az épület alatt létesítendő mélygarázs, ha nem is oldja meg, de enyhíteni fogja a parkolási problémákat. Mindennek megvalósítása a közeljövő feladata lesz.

Országos szinten milyen előrelépés történt az onkológiában?

A Nemzeti Rákellenes Program frissítése során elindult a közös gondolkodás, hogy az elkövetkezendő négy évre és 2030-ig bezárólag távlatosan, országos szinten milyen fejlesztések szükségesek, milyen célokat érdemes kitűzni a megelőzéstől és szűréstől a daganatos halálozás csökkentéséig az infrastruktúra fejlesztésén át a rehabilitációig. Nagy előnye a magyar ellátórendszernek, hogy már kiépült az országos ellátási struktúra, amely a megyei központokra, az öt regionális centrumra és az Országos Onkológiai Intézetre épül a progresszivitási szinteknek megfelelően. Célként tűztük ki, hogy az említett, szám szerint 19 megyei központ valamelyikében induljon el a beteg a daganat legkisebb gyanúja esetén is. A megyei központ ugyanis az első olyan lépcső, ahol a diagnosztika, az onkoteam, valamint a daganatos betegségek kezelésének három fő modalitása tekintetében legalább 90 százalékban adottak a lehetőségek. Azt szeretnénk elérni, hogy daganat gyanúja esetén a diagnosztika – a képalkotó vizsgálatok és a szövettani, citológiai mintavétel is – a megyei központ szervezésében történjen meg. Azt gondolom, hogy az elmúlt nyolc év onkológiai infrastrukturális fejlesztései mellett ma már nem elsősorban azért csúszhat egy beteg kezelése az ellátórendszerben, mert nincs meg az infrastruktúra vagy mert kevés a szakorvos, hanem azért, mert nem kerül a beteg azonnal arra a szintre, ahol az ellátása professzionális szinten, megfelelő szakmai és infrastrukturális háttérrel megtörténhet.

Az elérendő cél tehát az, hogyha a háziorvosban felmerül a daganat gyanúja, akkor rögtön a területileg illetékes megyei központba küldhesse a betegét?

Erre most is megvan a lehetőség, azonban egészségpolitikai szabályozás szükséges ahhoz, hogy a szakmai protokollok alapján az alapellátásban dolgozó orvos számára egyértelmű legyen, hogy hova irányítsa a beteget. Gyakorlatilag ez arról szól, hogy a beteg minél hamarabb a megfelelő kompetenciával bíró helyre jusson. Ennek szervezési és rendeleti feltételeit természetesen meg kell teremteni. Ez az egyik fontos célkitűzése a számtalan részből álló, frissen aktualizált Nemzeti Rákellenes Programnak.

Ma még néha kicsit elveszettnek érzik magukat a betegek az egészségügyi ellátórendszer útvesztőiben. Az elmondottak alapján bízhatnak abban, hogy ez a helyzet rövid időn belül rendeződik?

Azt tudom mondani a daganatos betegség gyanújával, illetve tüneteivel szembesülő honfitársaimnak, hogy a lehetőség jelenleg is megvan. Bárki bemehet a területileg illetékes megyei onkológiai központba, illetve intézetünk kapuja is elvileg mindenki előtt nyitva áll. Ugyanez vonatkozik a regionális centrumokra is. Nyilvánvalóan az nem lehet cél, hogy mindenkit a regionális központokban, vagy az Országos Onkológiai Intézetben kezeljünk. Ezért utaltam rá az imént, hogy a megyei központok azok az egészségügyi intézmények, ahol rendelkezésre állnak azok a fő diagnosztikai modalitások, valamint minimum a sebészet, a patológia és a kemoterápiás kezelések feltételei, amelyek közül legfeljebb a sugárterápia hiányozhat. Így el tudják indítani a beteg komprehenzív kezelését, de legalább a diagnózis felállításáig és az onkoteam döntéséig biztosan el tudnak jutni. Szükség esetén olyan központba kell átirányítani a beteget, ahol adottak a sugárterápia feltételei. A legmagasabb szintre – regionális centrumba, vagy az Országos Onkológiai Intézetbe – akkor kell csak továbbküldeni a pácienst, ha olyan ellátásra – például speciális sugárkezelési eljárás elvégzésére, vagy ritka betegség kezelésére – van szükség, amire egy tömegkezelésre hivatott megyei központ nem biztos, hogy felkészült. Ilyen esetekben magasabb progresszivitási szinten kell folytatni a beteg kezelését.

Igaz, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a rák diagnózisa nem egyenlő a halálos ítélettel?

Mindenképpen el kell ismerni, hogy Magyarországon – és a világon mindenhol – a daganatos betegségek népegészségügyi problémát jelentenek. Idősödő társadalomban élünk Európában és a nyugati világban. Folyamatosan nő a születéskor várható élettartam, nem halunk meg fertőző betegségben, remélhetően még AIDS-ben sem. Sokat fejlődött a kardiológiai betegségek kezelése is. Gyakran elmondom, hogy harminc évvel ezelőtt, ha egy férfi hetvenévesen szívinfarktust kapott, nagy eséllyel el is távozott. Ma olyan szinten van a kardiológiai ellátás, hogy az a hetvenéves, szívinfarktust szenvedett férfi, akinek a koszorúserébe sztentet ültetnek – akár kétszer, háromszor is –, nyolcvanéves korában megéri a prosztatarákját. A daganatos betegségek gyakoribb előfordulásának az oka tehát az a mögöttünk álló fejlődés, amelyet az utóbbi években megéltünk. Minden fejlett nyugat- és kelet-európai országban növekszik a daganatos betegségek gyakorisága, és ez a tendencia folytatódni fog. Vigasztalásként azt tudom mondani, hogy miközben évről évre nő a daganatos betegségek aránya Magyarországon is, az elmúlt nyolc évben, kisebb nagyobb ingadozással, de stagnált a daganatos halálozás. Magyarán ma hét-nyolcezerrel több daganatot diagnosztizálunk és ugyanannyian halnak meg – körülbelül 32-33 ezren –, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt. Tehát kinyílt az olló, ami azt jelenti, hogy arányaiban jóval több beteg gyógyul meg. Ez természetesen jelzi az egész onkológiai ellátórendszer hatékonyságának javulását. Nyilvánvaló módon szerepet játszik ebben a szűrések – többek közt a mammográfiás szűrés – bevezetése, a korai diagnózis, a terápiák hatékonyságának javulása, beleértve a sebészetet, a gyógyszeres kezeléseket és a sugárterápiát. Nem várhatjuk, hogy a daganatos betegségek gyakorisága csökkenni fog, de lassítani tudjuk a növekedés ütemét. A halálozás tekintetében pedig ki lehet tűzni azt a célt, hogy az emelkedő gyakoriság ellenére ne csak stagnáljon a halálozás, hanem elkezdjen csökkenni, amivel meg tudnánk közelíteni az európai átlagot.